blog

Filter by

Categories

Tags

Levi

Andi és Laci esküvője

Akkumulátorok feltöltése, vázak, objektívek, vakuk, kártyák ellenőrzése – hétről-hétre ismétlődő feladatok, tevékenységek… Más emberek társasága, újabb ceremóniák, lagzik… Persze, nyugtathatnám magam a lerágott csonttal, mi szerint „minden esküvő más és más”… De azért őszintén bevallva, a periodikusan ismétlődő mozdulatokból előbb-utóbb kialakul valami, amit csúnya kifejezéssel élve „rutinnak” mondanék. Kicsit úgy vagyok vele, mint az autóvezetéssel… Friss jogsival csak az utat néztem, görcsösen kapaszkodtam a kormányba, minden visszajelző lámpát másodpercenként negyvenszer ellenőriztem, hűtővízhőmérőre tapadt a szemem (ja, ez még egy Szovjetúnióban elkövetett csodaszerkezet, egy 1300 köbcentiméteres homokszínű Zsiguli volt) és úgy érkeztem meg úticélomhoz, hogy aszfalton és KRESZ-táblákon kívül mást nem láttam.

Szóval, ezt még azért nem hasonlítanám ahhoz az érzéshez, amikor autókázás közben (az utat nem szem elől tévesztve) zenét hallgatva gyönyörködöm a tájban. Az utazásból stílszerűen itt “kanyarodnék” vissza Andihoz és Lacihoz.

Kitüntett szerep a fotósé. Szabadon járkálhatok, nézelődhetek. Látom az izgatott várakozást, a kíváncsiságot, a megválaszolatlan kérdéseket… „Milyen lehet menyasszonyi ruhában?”, „Jól áll az öltöny?”… „Tetszeni fogok neki?”, „Büszke lesz-e rám?”, „Méltó leszek-e hozzá?” és így tovább…

És amikor egymásra pillantanak, bekövetkezik a katarzis…

Magdi és Marci esküvője

Szerintem a NASA houstoni központjában nem kémlelték annyira az eget, mint mi… Magdiék otthonának északi és déli oldaláról majd’ 360 fokos rálátásunk volt. Annyi bibi volt csak, hogy kék ég helyett rettenetes sebességgel száguldó, szinte fekete felhőkben voltunk kénytelenek „gyönyörködni”. A notebook kijelzőjére tapadva lestem a meteorológiát… A Forma-1 versenyeken legalább annyit látnak a csapatoknál, hogy hány perc múlva várható gyenge eső…

Magdit próbáltam nyugtatgatni, hogy „éppen el fog kerülni”, később a „majd elfújja ez a nagy szél”. Aztán leszakadt az ég, szinte szó szerint. Mintha egy esőerdő kellős közepén lettünk volna az esős évszakban…

Armageddon… ez járt a fejemben. Ekkora vihart régen láttam… Már csak abban bíztunk csendben üldögélve, hogy talán alábbhagy, mire indulnunk kell.

Nem tudom, ki imádkozott ennyire, de hogy a Dómhoz érve már csak pár cseppett kaptunk az égiektől, az biztos. (Ezúton is köszönet érte!) A szertartás utáni sétálgatós fotózáson meg már sütött a nap.

Magdi, Marci! Ennyire magával ragadó boldogságot, szerelmet már rég nem láttam; ahogy egymásra néztetek, az a gyengédség, az a báj… Nagyon megkapó volt, köszönöm, hogy részese lehettem!

Hajni és Gergő esküvője

Ismerősként találkoztunk… Még egy éve sincs, hogy Gergő nővérének esküvőjén is én fotóztam. Nagyon megörültem, amikor Hajnival megkerestek, hogy legyek én, aki megörökíti az egybekelésüket.

Figyelem a felhőket. Esik, nem esik? Kibírja vagy mégsem?… A sminkestől hazafelé leszakad az ég, mire hazaérünk, épp eláll… Csúnya, sötét fellegek… Hát ezek nem mozdulnak sehova… Hm…

Menyasszonyi ruha fel, ing kivasal, öltöny igazít… Be az autóba, keressünk képeket! Menjünk-menjünk… de hova? Ne túl messzire, nézelődünk felfelé… Kis improvizálás jót tesz az adrenalinnak… NEM ESIK…

Így utólag merem állítani, azért állt el, mert nekünk ott és akkor feladatunk volt… Kicsit hangosak voltunk, mindenen nevettünk. Azokon is, akik csuromvizesen, vonatra várva néztek minket „okosan”. Vajon mi járhatott a fejükben?? Sejtelmem sincs… Amit láttak: egy gyönyörű menyasszony földig érő fátyollal, egy vőlegény, aki fel-alá rohangál, meg tőlük nem messze egy fószer, aki baseball sapkában hadonászik és egy hatalmas táskát rángat maga után. Hm…

Remekül szórakoztunk, nem sokat törődtünk a bámészkodókkal…

Az, hogy a templomból kilépve szétáztunk? Kit érdekelt?! Mire a Városházára értünk, újra sütött a nap.

Krisztina és Gábor jegyesfotói

Kicsit hivatalosnak érzem mindig, amikor leírom a keresztneveket… Krisztina, Gábor…

Várnunk kellett, míg hazaért. Vártuk őt… Beszélgettünk… Beszélgettünk házról, időjárásról, és róla, Krisztináról… Gábor hangjában volt valami megkapó, AHOGYAN kimondta, Krisztina… nyugodtság, tisztelet, gondoskodás, végtelen szeretet.

És megérkezett… a lendület, a temperamentum, az energikusság, az álmodozás, a kislányos ujjongás.
Kriszta (én így szólítom) nagyon készült a fotózásra, erre az alkalomra készült frizura, smink… Precíz nő, indulás előtt átvasalta az összes ruhát. Semmit nem bízott a véletlenre, mindent gondosan előkészített; vittünk magunkkal piknikkosarat, sapkát, lufit…

Mentünk jobbra, mentünk balra… készült fotó vízparton, búzatáblában… gyorsan eltelt a délután.

Kriszta, Gábor! Alig egy hónap van már csak hátra!