blog

Filter by

Categories

Tags

Look Right

Pár éve már nem kapom fel a fejem, ha egy megbeszélésen azt hallom, hogy külföldön élnek és az esküvői ceremóniát követően utaznak is vissza választott hazájukba… A szervezésben-egyeztetésben már nem is emlékszem pontosan, hogy mikor, Viki és Laci (részletesen egy másik blogbejegyzésben írok róluk) felvetették, mi lenne, ha Londonban „ejtenénk meg” a jegyesfotózást. A történet egyszerű, ott élnek, ott ismerkedtek össze, közös élményeik is ide kötik őket. A részleteket megbeszéltük. Pár apró aggályom volt csak… életemben nem ültem repülőn (ami fel is szállt volna), az angol nyelvet khm… kis „kelet-dorozsmai” ákcentussal ejtem… (hehe), ezekhez képest a többi már csak apróság, szóra sem érdemes. Nem egyedül utaztam, a meghívás rám és a feleségemre, Erikára is vonatkozott.

Alapos vagyok, keresztül-kasul átnéztem mindent, a poggyász méretétől a beszállókártyáig… hol hagyjuk a kocsit, hogy jutunk a repölőtérre és vissza, és így tovább. Ha egyszer megmutatják, mit hogyan, biztosan gyorsabb, de erre most nem volt lehetőség, egyedül kellett mindent kitanulni, megtapasztalni. Izgulás volt rendesen, hiába segítettek a haverok előtte mindenben.

A lényeg, hogy minden flottul ment, irány a gép, papírok, csomag rendben, felszállunk, érkezünk, megy minden, mint a karikacsapás… Persze! Kedves ismerősünk, Murphy most sem tétlenkedett… cirka másfél órát álltunk (ültünk), mire elindulhattunk. Akkora vihar volt, hogy gép se le-, se fel… Tuti! Elvileg húsz percünk volt a landolástól a transzferbusz indulásáig… pöttyet csúsztunk, na! 😀

Elvileg nem ablak mellé szólt a jegyünk, viszont jól jött, hogy utastársunkat nem érdekelte a külvilág, én viszont éltem a lehetőséggel, mint a hülye gyerek, végig az ablakra tapadva néztem a felhőket és persze fényképeztem – a telefonommal, sokat, TÚL sokat. Leszállás után nem sokkal közölte is, hogy jó lenne, ha némi plusz energiát kapna. Na, ez gáz – gondoltam – se busz, se bejelentkezés, se telefon. Minden jó, ha jó a vége, a busz jött, hatalmas sor. Megkérdeztem, honnan megy a mi járatunk. Csekélyke angol tudásom felhasználva rádöbbentem, hogy a busztársaság logójával díszített kabátú srác simán átvágott. De figyeltem, csakazértis jó buszra szálltunk!

London… óriási élmény… nagyon megofott a város lüktetése, a forgatag, a sokszínűség. Rengeteg élmény. Nem, nem az olyan jellegűek, hogy jártam ebbben és abban a múzeumban, végigjártuk az összes nevezetességet. Nem is törekeddtünk rá. Inkább figyeltem, figyeltem az embereket, az épületeket, a tereket.

Biztosan vannak árnyoldalai is, abban a pár napban, míg mászkáltunk, nem láttam. Jöttünk-mentünk, sokat beszélgettünk, sokat fotóztam. Első benyomásaim a fenti képeken láthatók.

Az idő remek volt. Apropó, idő! Pénteki napon este érkeztünk, szakadt az eső. Szombat reggeltől hétfő estig napsütés, kellemes (ottani mérce szerint) nyárias meleg. Kedd hajnalban indultunk haza, hát persze, hogy esőben!

Mindez nem jöhetett volna létre, ha nincs Viki és Laci mintaszerű vendéglátása. Ezúton is köszönet és hála! (Ez nem reklám volt!)

Orsi és Misi

Az ő egybekelésük azon ritka alkalmak egyike, amikor nem volt feszültség, idegeskedés, sem rohanás, sem kapkodás, mindenre volt ELÉG idő… A szállodai szobában a készülődés lazán, nevetgélve… az esküvői ceremóniára is csak át kellett sétálnunk a Városházára…

Azt hiszem, a bulira a frenetikus jelző a legalkalmasabb! Külön köszönet a „statisztáknak”, a tesónak és a két barátnőnek; egy percet sem pihentek, végigtáncolták az estét! Respect! 🙂

Orsi, Misi! Köszi az élményt! Sok ilyen hangulatú esküvőt-lagzit kívánok magamnak! 🙂

Edina és Tibi

Pár héttel az esküvőjük után is ugyanaz a jóleső érzés tölt el, mint az első találkozásunkkor… Sugárzik belőlük a nyugodtság, a szerelem… és a mindent körülölelő szeretet.

Edina, Tibi! Köszönöm, hogy veletek lehettem!

Sofi

Egyéves lett Zétény